AZ ÓZONTECHNOLÓGIA FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEI

Az ózont rendkívül erős fertőtlenítő és szagtalanító hatása miatt egyre szélesebb körben használják azokon a helyeken ahol a magas szintű fertőtlenítés az elvárás.
Az ózontechnológiás fertőtlenítés egy környezetbarát és vegyszermentes fertőtlenítő eljárás
ezért alkalmazható hatékonyan és biztonságosan számos területen.

AZ ÓZONTECHNOLÓGIA IRODÁKBAN ALKALMAZVA

Az ózonos fertőtlenítés előnye a hagyományos fertőtlenítő eljárásokkal szemben, hogy egy időben kiterjed a helység minden részére, a felületekre valamint a helyiségben lévő eszközökre is. Hatékonyságára jellemző, hogy alkalmazásával elérhetők a helység olyan részei is, amelyek a hagyományos fertőtlenítési eljárással csak nagyon körülményesen. Az irodafertőtlenítés az ózontechnológiát alkalmazva rövidebb idő alatt elvégezhető és jóval kevesebb előkészületet igényel, mint a hagyományos helyiség fertőtlenítő eljárás.
Az ózon gáz halmazállapotában nem tárolható, és nem szállítható, ezért a felhasználása során a helyszínen ózongenerátorok állítják elő. Az ózon fertőtlenítőszerként való alkalmazása egy zöld technológia, amely az ózon egyedülállóan kedvező tulajdonságain alapszik. Az ózon az alkalmazott koncentrációban nem károsítja a műszereket és a helyiség berendezéseit ezért gyorsan és biztonságosan alkalmazható irodafertőtlenítéshez és egyéb helyiség fertőtlenítésére, közösségi terek fertőtlenítésére

Az ózonos fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

AZ ÓZONTECHNOLÓGIA LAKÁSOKBAN ALKALMAZVA

Már egyetlen kezeléssel higiénikussá tesszük otthonát egy 100%-ban természetes vegyszer nélküli technológiával, mely az ÓZON rendkívüli fertőtlenítő hatását alkalmazza. Az ózonfriss lakásfertőtlenítő eljárás rövid idő alatt elpusztítja a baktériumokat, vírusokat, penészgombákat, atkákat, semlegesíti a polleneket és más allergiát okozó részecskéket, megszünteti a füst-, cigaretta szagot és minden más kellemetlen szagot. Az ózonos lakásfertőtlenítés biztonságos környezetet teremt. A fertőtlenítés 99,9 %-os hatékonysággal pusztítja el a kórokozókat valamint a kezelés során az allergia bizonyos típusaiért felelős gombák is elpusztulnak és a helyiségekben található poratkák száma is jelentősen csökken. Az ózonos lakásfertőtlenítés különösen ajánlott légúti megbetegedéssel, allergiával élőknek, dohányzást elhagyóknak, betegségből lábadozóknak, műtéti beavatkozás után lévőknek vagy fertőzéses időszakban megelőzés céljából.
Az ózonos fertőtlenítés lakásokban. A lakásfertőtlenítő eljáráshoz nagy teljesítményű mobil ózongenerátorokat helyezünk el a helyiségben, amik a beállított paramétereknek megfelelően elvégzik az ózonos fertőtlenítést. A kezelés időtartama a helyiség méretétől függően 60-240 percet vehet igénybe. A kezelés idején a helyiségben nem lehet tartózkodni, de kollégáink bejutását biztosítani kell, akik a kezelés alatt folyamatos műszeres méréssel ellenőrzik a kezelés hatékonyságát. A fertőtlenítés végén a helyiségek átadása előtt szintén ellenőrizzük az ózonkoncentráció, hogy az egészségügyi határérték alatt legyen.

Az ózonos fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

AZ ÓZONTECHNOLÓGIA PENÉSZ ELLEN ALKALMAZVA

Az ózonos kezelés 100%-ban vegyszermentes eljárás, ugyanakkor a leghatékonyabb a penészgombák elpusztításában. Az ózon nem csak a látható penészt pusztítja el, hanem kiírtja a penészgomba spóráit a helyiség minden pontján és a levegőben is, ezzel megakadályozza a penészgombák további szaporodását, és megszünteti a penészgomba spórák egészségre káros hatását. A kifejlett penésztelepekkel szemben az ózon hatása látványos, a penész elpusztul, kifehéredik, porózussá válik és egyszerűen letörölhető. Az ózonos kezelés nem igényel semmilyen előkészületet, vagy a helyiség kipakolását, a kezelés rövid ideig tart viszont hatása sokáig érezhető!
Az ózonos penészmentesítés a leghatékonyabb penészmentesítő eljárás mivel nem csak a kialakult penészfoltokat pusztítja el, hanem a falakon, bútorokon, lakástextíliákon megtelepedett penészspórákat is, ezáltal jelentősen csökkenti a visszafertőződés veszélyét. Ugyanakkor fontos, hogy a penészesedést kiváltó okot is meg kell szüntetni. Ebben a kollégánk által elvégzett műszeres mérések segítséggel lehetnek. Az ózonos penészmentesítés és az penészesedés okának megszüntetése együtt végleges megoldás, amivel nem csak a penész esztétikailag csúnya látványától szabadulunk meg, hanem az egészségre káros hatásaitól is. Az ózonos penészmentesítés után egyből érezhető lesz a helyiségekbe a levegő minőségének változása, megszűnik a dohos szag ami akár a lakásban lévő berendezési tárgyakon sőt még a ruhákon is érezhető volt. Az ózonos penészmentesítés egy élhetőbb, egészségesebb környezetet teremt.

Az ózonos fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

SZAGTALANÍTÁS HELYISÉGEKBEN

Az ózonos szagtalanító eljárás az illatosítókkal ellenben nem csak elfedi a szagokat különböző illatanyagokkal, hanem semlegesíti a szagot okozó molekulákat, ezáltal véglegesen megszüntet a kellemetlen szagot.
Az ózon nem csak a levegőből tünteti el a szagokat okozó molekulákat, hanem a lakástextiliákon, berendezési tárgyakon megtapadt szagmolekulát is lebontja. - bútorkárpitok (bőr, szövet) - szőnyegek - függönyök - matracok - ágyneműk - ruhásszekrényekben tárolt ruhák és minden más porózus felületből ahová a szag képes volt beivódni.

Az ózonos szagtalanításról bővebben ITT olvashat.

AZ ÓZONTECHNOLÓGIA EGÉSZSÉGÜGYBEN ALKALMAZVA

Az ózon rendkívül erős oxidálószer, mely a biológiai molekulaszerkezeteket károsítja, a szerves kötésekben lévő szénatomok kettős kötéseinek megbontásával. A sejtmembránok telítetlen zsírsavaival, glikoproteinjeivel, glikolipidjeivel és aminósavjaival lép reakcióba. Az ózon a vírus nukleinsavból álló genomját körülvevő proteinköpenyt (kapszid) károsítja, így azok képtelenek lesznek a sejt membránokhoz kötődni, továbbadni a fertőzést. A kettős szénatom kötések szétszakadása következtében a baktériumok, gombák és vírusok inaktiválódnak, fertőzőképességük megszűnik.
Egészségügyi intézmények: Kórházak, kórtermek, kezelők, alapvető higiéniai követelménye a tiszta és kórokozóktól mentes környezet. Az ózon aktív oxigénes sterilizáló hatása és alkalmazásának hatékonysága sok esetben felülmúlja a vegyszerekét és nagy előnye, hogy nem hagy hátra semmilyen káros vegyszermaradványt.

Az egészségügyi intézmények fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

AZ ÓZONTECHNOLÓGIA SZÁLLODAIPARBAN ALKALMAZVA

Az üzemelés során adódhatnak olyan rendkívüli helyzetek, amikor sürgős szagtalanításra vagy fertőtlenítésre lehet szükség. A probléma forrásának eltávolítása után az ózonfriss technológiával a kellemetlen szag vagy a fertőző baktériumok, vírusok azonnal és véglegesen kivonhatók a helyiségből, irritáló, allergizáló vegyszerek használata nélkül.
Az ózonfriss technológia a leghatékonyabb megoldás az égett szag, dohányfüst, parfüm, izzadság, szemét, étel vagy más erős szagok végleges eltüntetésére. Az ózon alkalmazásával az illatosító szprék használata elhagyható, vagy mennyiségük jelentősen csökkenthető.

Az ózontechnológia szállodaiparban történő alkalmazásáról bővebben ITT olvashat.

AZ ÓZONTECHNOLÓGIA KÖZÖSSÉGI TEREKBEN ALKALMAZVA

A nagy forgalmú közösségi terek használata során a legnagyobb a fertőzés veszélye. A sokak által érintett felületek számtalanszor képesek továbbadni ugyanazt a fertőzést újra meg újra! A hagyományos fertőtlenítési eljárásokkal nem lehet ez ellen hatékonyan védekezni.
Az ózontechnológiás fertőtlenítés ezeken a területeken is hatékonyan alkalmazható, mert amellett, hogy a levegőben lévő kórokozókat elpusztítja kifejti a hatását a helyiség minden pontján.

Az ózonos fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

EDZŐTERMEK, SPORTLÉTESÍTMÉNYEK FERTŐTLENÍTÉSE

Védje azokat a helyiségeket és felületeket, amellyel a sportolók és az alkalmazottak érintkeznek. Az ózontechnológiás fertőtlenítés képes kezelni mind a porózus, mind a nem porózus edzésfelületeket mint például tornatermi szőnyegeket, gépeket, felszereléseket, öltözőket, zuhanyzókat. Az ózontechnológiás fertőtlenítéssel megakadályozható a különböző fertőzések kialakulása az edzőtermet használók körében, így a sportolás tényleg az egészséget szolgálja.

Az ózonos fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

ÓVODÁK, ISKOLÁK FERTŐTLENÍTÉSE

Az oktatási intézmények mindig fokozott veszélynek vannak kitéve a vírusfertőzésektől. Sok gyermek és felnőtt tartózkodik egy helyen így megnő a különböző fertőzések átadásának az esély, ezért fontos a intézményekben a hatékony fertőtlenítés. Az ózontechnológia egy környezetbarát, vegyszermentes fertőtlenítő eljárás ezért biztonsággal alkalmazható a gyerekek által látogatott helyiségekben is.
Az ózontechnológiás fertőtlenítő kezelés egy gyorsan és egyszerűen bevethető fertőtlenítő eljárás.
Védjük gyermekeink egészségét.

Az ózonos fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

ÉTTERMEK FERTŐTLENÍTÉSE, SZAGTALANÍTÁSA

Az élelmiszerbiztonsági higiéniás szabályok betartása ill. betartatása nem könnyű feladat az üzemeltető számára. Azonban mindig szem előtt kell tartani, hogy egy esetleges fertőzés súlyos anyagi következményekkel járhat az üzemeltető számára. A konyhaterület ózonos kezelése fokozott biztonságot nyújt a fertőzések kialakulásával szemben, kizárva az emberi hibából adódó kockázatot.
Az ételszagok semlegesítése fontos feladata a konyha üzemeltetésének. A vendégtérbe vagy a környezetbe kiszivárgott ételszagok nem kellemesek a kívülállónak, de a legnagyobb probléma, hogy ezek a szagok könnyen beleívódnak a berendezési tárgyakba, ruházatba is, ami kellemetlen élmény a vendégek számára. A konyhai elszívóberendezések feladata, hogy megoldja ezt a problémát. Hatékonyságukat azonban a rendszer elzsírosodása és a szénszűrők telítődése jelentősen csökkenti. Az elszívórendszerbe épített ózongenerátor kiválthatja a szénszűrőket, és jelentősen növeli az elszívórendszer hatékonyságát azzal is, hogy csökkenti a rendszer elzsírosodását. A szabadba kivezetett, ózonnal megtisztított konyhai levegőből a szagok nem jutnak vissza a vendégtérbe, nem terhelik a környezetet.

Az ózontechnológia vendéglátó egységekben történő alkalmazásáról bővebben ITT olvashat.

GÉPJÁRMŰ FERTŐTLENÍTÉS, SZAGTALANÍTÁS

Az ózon teljesen biztonságos, 100% vegyszermentes fertőtlenítő hatású vegyület ami nem csak a klímát, szellőzőrendszert hanem a jármű egész utasterét fertőtleníti és egyben szagtalanítja. Az ózon a kezelés alatt az egész szellőzőrendszert átjárja, ezért annak teljes felületét fertőtleníti. Az ózon más vegyszeres klímafertőtlenítő szerekkel szemben nem hagy hátra egészségre káros maradványszert, nem tesz kárt az autó elektromos rendszereiben, nem hagy foltot a kárpiton. Az autófertőtlenítő kezelés után az ózon rövid idő alatt önmagától tiszta oxigénné alakul.
A rendszeres autófertőtlenítés nagyon fontos mert az autók belső terét gyakorlatilag ellepik az olyan baktériumok, mint a kellemetlen bélproblémákat okozó E. coli, vagy az ételmérgezéshez hasonló tüneteket okozó Bacillus cereus. A kutatók ezeken kívül Staphylococcusokat és különböző fajtájú penészgombákat is találtak a gépkocsikban.

A gépjárművek fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

TEHERAUTÓ, KAMION FERTŐTLENÍTÉS, SZAGTALANÍTÁS

A gépjárművek rendszeres higiéniai karbantartásával kisebb a gépjárműt használók megbetegedésének esélye, ezzel a betegállományban töltött napok is csökkenthetők. A higiénikusabb, tisztább munkahely a munkavállaló elégedettségét is szolgálja. Az ózontechnológiás fertőtlenítés hatékonyan alkalmazható a teherautók, kamionok rakterének fertőtlenítésére valamint szagtalanítására is.
A rendszeresen karbantartott és nem elhanyagolt autókat értéke nagyobb és könnyebb értékesíteni őket, így pénzt és időt spórolhat meg.

A gépjárművek fertőtlenítésről bővebben ITT olvashat.

SZOLGÁLTATÁSUNKRÓL

Az ózon alkalmazása szagtalanításra vagy fertőtlenítésre felelősségteljes feladat és mi mindig ehhez mérten járunk el. A probléma megnyugtató megoldásához a megfelelő ózongép, műszerek és mindenképpen szakmai hozzáértés szükséges. Mi többféle ilyen berendezéssel rendelkezünk így minden helyszínen a körülményeknek legmegfelelőbb gépet tudjuk alkalmazni.

Kollégáink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, gépparkunk modern, több munkánkat független akkreditált labor igazolta.

**ÉRDEKESEBB MUNKÁINK KÉPEKBEN**